pte-logo

PONTSZÁMÍTÓ KALKULÁTOR

Sporttudomány [sportszervezetfejlesztő] (BSc)

0/

500

Egészségtudományi Kar

Tanulmányi pontok

0

Figyelem! Ha a négy kötelező tantárgy bármelyikéből nem rendelkezik legalább 2 tanult év végi eredménnyel(pl. mert középiskolai tanulmányai alatt nem tanult idegen nyelvet), úgy tanulmányi pont nem számítható.

Ha valamely tárgyból a középiskolai tanulmányai teljes ideje alatt felmentése volt, akkor a helyettesítő tantárgy (amiből végül érettségizett) eredményét adja meg.

Ötnél kevesebb érettségi vizsgatárgyból szerzett osztályzat esetén a rendelkezésre álló ötnél kevesebb érettségi vizsgatárgy alapján számítja ki az eredményt a kalkulátor.

A tanulmányi pontok számításánál a középiskolai tanulmányok végén szerzett érettségi bizonyítványban szereplő vizsgatárgyakat lehet figyelembe venni, kivéve, ha a jelentkező előrehozott érettségi vizsgájának eredménye ennél jobb.

Középiskolai osztályzatok

0

/100

A Felsorolás azt tartalmazza, hogy a tanulmányi pont számításához a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika és egy idegen nyelv mellett 5. tantárgyként illetve vizsgatárgyként melyek vehetők figyelembe a felsőoktatási intézmény döntése alapján.n nIdegen nyelv (második vagy harmadik): albán, angol, angol nyelv, arab, azeri nyelv, beás, bengáli nyelv, bolgár, cigány, cseh, dán, eszperantó, észt nyelv, finn, francia, héber, holland, horvát, horvát-szerb nyelv, japán, kínai, kirgiz nyelv, latin, lengyel, lovári, magyar mint idegen nyelv, német, német nyelv, norvég, ógörög, olasz, orosz, portugál, román, spanyol, svéd, svéd nyelv, szerb, szlovák, szlovén, török, újgörög, ukrán, üzbég nyelv, görög, horvát-szerb

Matematika

Történelem

Magyar nyelv és irodalom

Idegen nyelv

Szabadon választható tárgy

Érettségi eredmények

0

/100

Ha 2005 (tehát a kétszintű érettségi vizsgarendszer bevezetése) előtt szerzett érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, akkor a „Számítás jegyekkel” opciót válassza.

Matematika

Történelem

Magyar nyelv és irodalom

Idegen nyelv

Szabadon választható tárgy

Érettségi pontok

0

/200

Ha 2005 (tehát a kétszintű érettségi vizsgarendszer bevezetése) előtt szerzett érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, akkor a „Számítás jegyekkel” opciót válassza.

Első érettségi tárgy

Második érettségi tárgy

Intézményi pontok

0

/100

Figyelem! Ugyanabból a nyelvből megszerzett nyelvtudás alapján intézményi pont csak egy, a jelentkező számára kedvezőbb jogcímen adható, beleértve az idegen nyelvből tett emelt szintű érettségi eredményt is.

Emelt szintű érettségi

0

/100

Nyelvvizsga | nyelvtudás

0

/100

Tanulmányi és művészeti versenyek

0

/100

Sporteredmények

0

/50

Középfokú szakképzettség VAGY OKJ képesítés VAGY Szakgimnáziumi képesítés

0

/15

Esélyegyenlőség

0

/100

Munkatapasztalat

0

/30

Beiskolázási és pályaorientációs rendezvények, szakmai programok

0

/15

Tehetséggondozó programokon történő részvétel

0

/10

Digitális kompetenciák

0

/10

Középszintű érettségi vizsga

0

/40

Önkéntes tartalékos katonai szolgálat

0

/64

Meghatározott tartalékos katonai szolgálatért az intézményi pontoktól függetlenül 16, 32 vagy 64 többletpont adható (a kiképzés jellegétől függően). Ha teljesített ilyen szolgálatot, akkor válassza ki a megfelelő típust!

Max. 1 választható

Számítási összesítő

Általános számítási módszer: tanulmányi pontok + érettségi pontok + intézményi pontok + önkéntes tartalékos katonai szolgálat:

0 pont

Érettségi pontok duplázásával + intézményi pontok + önkéntes tartalékos katonai szolgálat:

0 pont

Mit kell tudni a szakról?

A sporttudomány alapszak sportszervezetfejlesztő specializációján olyan szakemberré válsz, aki érti és irányítani is képes a sportszervezetek működését, fejlesztését és mindennapi folyamatait. A képzés során erős sporttudományi alapokra építkezünk: anatómia és élettan segít megérteni az emberi test működését, az edzéselmélet a sportteljesítmény alapelveibe vezet be, a sportpedagógia és a sportpszichológia pedig abban támogat, hogy tudd, hogyan lehet hatékonyan tanítani, fejleszteni és motiválni a sportban részt vevőket.

Ezekre az egészségtudományi és sporttudományi alapokra épülnek a szervezetfejlesztési és menedzsmentismeretek. Megismerkedsz a sportmenedzsment és a sportmarketing alapfogalmaival és gyakorlati kérdéseivel, belelátsz a sportszervezetek gazdálkodási és szervezési folyamataiba, és megérted, hogyan lehet egy sportszervezet működését tudatosan irányítani, fejleszteni, illetve a változásokhoz igazítani. Külön hangsúlyt kapnak a sportesemények és sportprogramok tervezésével, szervezésével és értékelésével kapcsolatos ismeretek, így a képzés végére magabiztosan tudsz részt venni kisebb-nagyobb sportrendezvények előkészítésében és lebonyolításában is.

A tanulmányok része a gyakorlati sportági ismeretek elsajátítása is, ezek sportszakmai hátterét nemcsak elméleti, hanem gyakorlati oldalról is megismered. Ez segít abban, hogy a későbbi munkád során jobban átlásd az edzői munka, a sportolói igények és a szervezeti döntések összefüggéseit. A végzett hallgatók képesek sportszervezetek felépítését és működését átlátni, elemezni és fejleszteni, részt venni sportegyesületek, sportvállalkozások, sportakadémiák, professzionális sportklubok és sportági szövetségek szervezési, koordinációs és irányítási feladataiban. Alkalmasak sportesemények, rekreációs programok és sportturisztikai rendezvények megtervezésére, lebonyolítására és utólagos értékelésére, illetve hatékonyan tudnak együttműködni önkormányzati sportszervezési területekkel, sportirodákkal vagy sportlétesítmény-üzemeltető szervezetekkel is. A megszerzett diploma stabil alapot ad további sporttudományi mesterképzésekhez, a későbbi doktori (PhD) tanulmányokhoz, illetve olyan szakmai karrierhez, ahol a sport és a szervezetfejlesztés egyszerre van jelen a mindennapi munkádban.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A SZAKRÓL

Karrierlehetőségek